Zöld özvegyek. Kiűzetés a Paradicsomba.

„Lassan megértettem, hogy egész nap egyedül kell lennem. A férjem hajnalban elment, későn este jött. Az ő munkájától függtünk mindketten, hiteleket fizettünk…. Szerintem egy fiatal nőnek, még ha gyereke van is, jó lenne értelmes dolgokkal foglalkoznia, mondjuk egy rendes munkahelyen dolgozni a szakmájában és a férjével tölteni a szabadidejét.”

A rendszerváltást követően hazánkban is általánossá vált, hogy a városokból egyre többen költöztek ki a csendet és nyugalmat ígérő agglomerációs településekre. Az adatok alapján csak Budapestről kb. 400 ezer ember költözött ki a fővárost körülvevő mintegy 80 település valamelyikére. Bár az elmúlt években megjelent a visszaköltözés jelensége is, sokan ma is a városon kívül keresik a jobb élet reményét. A nyugat Európából jól ismert tendencia szerint a kiköltözők között általában felülreprezentáltak a jól kereső városi kisgyermekes családok. A kiköltözés, az új környezetbe történő beilleszkedés azonban gyakran olyan előreláthatatlan nehézségekkel jár, melyek megterhelhetik a párkapcsolatokat vagy akár tönkre is tehetik az éppen csak elkezdődött családi életet.

Kik a zöld özvegyek?

Az Egyesült Államokban kialakult kifejezés szerint zöld özvegyek azok az általában fiatal, kisgyermekes, nem dolgozó hölgyek, akik családjukkal a nagy városok zöld övezeteiben élnek. Jellemzően, olyan egykeresetű családokról van szó, ahol a kenyérkereső családapák a nap nagy részét családjuktól távoli munkahelyen töltik el.
Ezek, a többnyire jó módban élő fiatal anyák, bár személyiségüktől függően eltérő módon reagálnak a megváltozott élethelyzetre, a pszichológiai tapasztalatok alapján azonban gyakran válnak frusztrált, életcéljukat elvesztett, időnként depresszív személyekké.
Vitathatatlan, hogy a zöld özvegy jelenség hazánkban is megjelent. A zöld paradicsomban boldogulást kereső magyar anyák, apák és családjuk sorsa azonban sok szempontból nehezebb, mint nyugat – európai társaiké.

A hazai helyzetet jól jellemzi a két gyermekes fiatal értelmiségi Anita beszámolója, aki családjával a 2000-es évek elején költözött ki egy Budapest környéki kis településre. Így mesél saját élményeiről: ” Lassan megértettem, hogy egész nap egyedül kell lennem. A férjem hajnalban elment, későn este jött. Az ő munkájától függtünk mindketten, hiteleket fizettünk. Mivel a faluban senkit sem ismertem, az utcánkban lakó hasonló helyzetű anyákkal kezdtünk összejárni. Ez rövid ideig segített, de őszintén megmondom engem zavart, hogy a napjaimat más nők között töltöm. Nagyon hiányzott a férjem, nekem is a gyerekeknek is. Sokan pótcselekvésekbe fogtak: naponta jógára jártak, környezetvédelmi egyesületet, babamama klubbot alakítottak. Nekem elegem lett ezekből a helyzetekből. Szerintem egy fiatal nőnek, még ha gyereke van is, jó lenne értelmes dolgokkal foglalkoznia, mondjuk egy rendes munkahelyen dolgozni a szakmájában és a férjével tölteni a szabadidejét.”
Anita így folytatja: ” Amikor óvodás korú lett a kisfiam, kiderült, hogy nincs hely a falu óvodájában. Szerintem sokan nem tudják, milyen állapotban vannak a települések a fővárostól 20-30 kilométerre. Igazi időutazás: busz hébe – hóba, az utcák rossz állapotban, járda hol van – hol nincs, nálunk még a szelektív szemét szigetet is megszüntették, mintha a nyolcvanas években lennénk. Ami nagyon pozitív volt: a falusi emberek viselkedése. Akikkel összeismerkedtem, őszinték és kedvesek voltak velem. Sajnos nálunk a beköltözők és az őslakosok nincsenek jóban egymással, párhuzamos közösségeket alkotnak, ahogy ezt ma mondani szokták.

Eközben a férfiak

A szakirodalom kevés szót ejt a zöld özvegységben élők férjeinek lelki állapotáról. Talán nem meglepő, hogy az ingázó, az agglomerációs dugókon naponta átvergődő férfiak is másképp képzelik el a polgári életformát. Anita férje, István így látja családi helyzetüket: ” Ha úgy vesszük, én is özvegy vagyok – mosolyog – csak mondjuk autós özvegy? A legrosszabb, hogy nincs a környéken munkalehetőség egy fiatal anya részére. Sokat hallunk erről, de én nem látom a változást. Ha a feleségemnek dolga van, bébiszittert fizetünk. Nekem nagyon hiányoznak a gyerekek és a családom, sokat gondolkodom, hogy hogyan lehetne másképp csinálni. A munkahelyemet nem merem kockáztatni. Én is, mint a legtöbb munkatársam szabadságot veszek ki ha megbetegszem, nem merek betegállományba menni. Szabadságom alig marad. Az egyetlen megoldás lenne, ha Anita is dolgozhatna legalább fél állásban, és én néha este 7 előtt hazaérhetnék. Persze ehhez bölcsőde, és óvoda is kellene.

Hazai diagnózis

Ha megvizsgáljuk a hazai helyzetet, jól látható, hogy abban a magyar társadalom legtöbb jelenkori problémája felfedezhető. Az igazi magyar átok az „egykeresős család”, tovább nehezíti az agglomerációba költözők életét. A nyugat európai zöld özvegy családoktól eltérően, a hazai zöld özvegyek csak elenyésző része él anyagi függetlenségben. A férjek nem luxus autókkal járnak és az otthon maradó édesanyák nagy része nem engedheti meg magának a segítő személyzet alkalmazását. Az agglomerációs infrastruktúra fejletlensége naponta százezrek munkába utazását vagy hazatérését akadályozza, óriási nemzetgazdasági kárt is okozva. Sajátos – bár nem kizárólagosan hazai – probléma a gyermekével egyedül otthon maradó anya társadalmilag elfogadott modellje. Miután a legtöbb fiatal anya elviselhetetlennek érzi a bezártságot és izoláltságot, erről sokszor beszélni sem mer, nehogy környezete nem megfelelő anyának tartsa.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy a gyermekével izolálódó anya jelensége olyan modern kori probléma, amelynek megelőzése családtervezési feladat. Bármelyik történelmi kort vizsgáljuk, az anyákat mindig családtagok vagy segítő személyek vették körül. A fiatal édesanyák gyermekeik mellett-sokszor gyermekeikkel együtt – dolgoztak. Az intim anya-gyermek és apa-gyermek kapcsolat biztosítása mellett az anya, a gyermek, mind pedig az apa egészségét védi, ha a fiatal édesanyák nem izolálódnak az őket körül vevő valóságtól. A kapcsolódás akkor a legegészségesebb ha – mint Anita fogalmazott – pótcselekvések helyett szakmájukat művelhetik, az anyai gondoskodást is lehetővé tevő részmunkaidőben vagy rugalmas munkaviszonyban. Ha pedig eljutunk oda, hogy a család apával és anyával együtt töltheti szabadidejét, akár el is kezdhetünk polgári család modellben gondolkodni.

Szerző: Léder László